Ma van Kate Middleton és Vilmos herceg esküvője. A ruháról még mindig nem tudni semmit. De, ha már divattöri, akkor néhány kép Diana hercegnő menyasszonyi ruhájáról, amit David and Elizabeth Emanual tervezett. Sokáig nem tetszett, de minél tovább nézem, annál inkább biztos vagyok abban, hogy egy ilyen volumenű esküvőre pont ennyire karakteres (értsd: puffos vállú, nagyuszályos, hosszúfátylas, csipkés) ruha kell. Illetve abban is biztos vagyok, hogy soha, de soha nem vennék fel ilyen stílusú ruhát és erősen érezni rajta a 80-as éveket, amikkel soha nem voltam jóban.
Szóval az van, hogy eredetileg a direktóriumról akartam írni és a muszlinbetegségről (nem, nem muszlim-betegség). Kutakodtam erre-arra, amikor találtam egy tökjó leírást arról, hogy mit tett a lányokkal és az asszonyokkal a fűző a 19. században. De ha az ember elé egyszer csak odatoppan a neten egy téma, akkor ne mondjon rá nemet ilyen frissülési gyakoriság mellett, nemdebár?
Szóval a fűző amúgy is egy furcsa divatobjekt. Elég sok divattörténeti korszakban jelen volt (erről majd egyszer később írok), de a 19. századi fűzőket ismeri a legtöbb ember fűzőként. Akkoriban a nádszálkarcsú derék volt az ideál, amit minden nő szeretett volna magáénak tudni - mint ahogy ma is sokan szeretnének magazinkompatibilisek lenni. Az ideális, homokóra testalkatot akkor a fűző segítségével érték el. Az igazán durva dolgok akkor kezdődtek, amikor a bálnacsont helyett az újonan feltalált acélt vetették be merevítésként.
Amikor először láttam az Elfújta a szél-t, szerettem volna, ha Scarlett O'Harához hasonlóan befűz Mammy, hogy aztán elmenjek a bálba és elcsavarjam a szépreményű déli fiúk fejét. A könyvben említett 17 hüvelyknyi derékkörméter először persze nem mondott semmit, de aztán kiszámoltam, hogy egészen pontosan 43.18 centiről beszélünk. (Helló, 90-60-90!)
Kereső
Olvasóim
