Egyre gyakrabban megyek kismama és babalátogatóba. Az édes mosolyok, kerek szemek láttán valahogy eszünkbe sem jut, hogy mi van akkor, ha valami elromlik? Mi van akkor, ha annak ellenére, hogy (szerintünk) mindent megteszünk, a gyerekünk nem fog szeretni? A Mildred Pierce, az HBO minisorozata, hátborzongató, lélekmarcangoló film egy makacs, öntörvényű, küzdeni tudó anya és tehetséges, hiperöntudatos lánya egészségesnek nem nevezhető kapcsolatáról. Nemrég volt hozzá szerencsém, napokig ez a film járt a fejemben. Nem csak a jelmezek miatt, de most azokról lesz szó.
Mildred Pierce (Kate Winslet) - kép
A film James M. Cain 1941-es regényéből készült, és 1945-ben már megfilmesítették egyszer Joan Crawford főszereplésével, igaz, akkor változtattak a történeten, hogy akció (értsd: gyilkosság) is legyen a sztoriban. A mostani változat Kate Winslet és Evan Rachel Wood főszereplésével inkább a lélek drámájára fekteti a hangsúlyt. A sztori mellett nem kis szerep jutott a ruháknak is.
A történet 1931-ben, a nagy gazdasági világválság idején kezdődik, és kilenc évet ölel fel, ami divattörténeti szempontból úgy néz ki, hogy a húszas évek végének sziluettjeit váltják fel a harmincas évekre jellemző szabásvonalak, de a film végén bepillantást nyerhetünk a negyvenes évekre jellemző trendekbe is. (A film jelmeztervezője, Ann Roth a történet kezdetén, 1931-ben született.) Számtalan érdekességet olvastam arról, hogyan is állt hozzá a munkához, hogyan jelenítette meg a jelmezek által a karaktereket.
A gazdasági válság után a munkanélküliség és az infláció sok ember számára azt jelentette, hogy nem tudtak ruhát venni maguknak. Hiába vágyakoztak Kathrine Hepburn vagy Ginger Rogers mozivásznon látott, meseszép ruhakölteményei után, azt a minőséget csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak. Akik tudtak varrni, azok átalakították a ruháikat vagy maguk varrták őket. Ann Roth a válság divatját úgy jelenítette meg, hogy vékony anyagból készült munkaköpenyt adott a főszereplő Kate Winsletre, és nem feledkezett meg a kimoshatatlan foltokról sem. Sőt, vasalóval megnyomta az anyagot, hogy az itt-ott fényesebb legyen. A jelmeztervező szerint lehet, hogy ezt a nézők közül senki sem vette észre, de szerinte segített a színésznőnek abban, hogy könnyebben azonosuljon a karakterrel.
Mildred Pierce a film legelső jelenetében - kép
Mildred Pierce-t (Kate Winslet) a film legelején elhagyja a férje, és rákényszerül, hogy maga tartsa el a családját, ezért állást keres. A „szomorú barna ruha” tökéletesen kifejezi, hogy akkoriban senki sem tehette meg, hogy megvegye azokat a holmikat, amelyeket a kirakatban látott. Kivéve azok a nők, akiknek a férje például a hollywoodi álomgyárban dolgozott. A leendő munkaadó és a házvezetőnőnek jelentkező Mildred Pierce közti különbség a jelmezekben maximálisan érvényesül. A hollywoodi feleség, lágy, finom anyagból készült háziruhát visel, míg Mildred az akkor megerősödött szériagyártásból kikerült, olcsó anyagból készült, nyomott mintás ruhát.
A "szomorú barna ruha" kalappal és horgolt sapkával is működik - képek innen és innen
Különbségek - kép
A főszereplő több ruhája is rendszeresen visszatér egy-egy jelenetben. Ez Ann Ruth jelmeztervező részéről tudatos döntés volt. Mildrednek – ahogy a legtöbb nőnek akkoriban - a történet elején nem volt sok ruhája. A nőknek általában három otthoni ruhája volt, emellett egy sötétkék vagy fekete darab, amelyet a templomban, temetésen vagy esküvőn viseltek, és jó esetben egy vagy két jobb ruhát is megengedhettek maguknak. De ezek sem a legújabb darabok, hanem jobbára átalakított, megkímélt ruhák voltak.
Több eredeti, abból a korból származó ruhát is használtak a forgatáson. A jelmeztervező állítólag többször azért imádkozott, hogy az adott ruha bírja ki a jelenet végéig. Ennek ellenére ragaszkodott a vintage darabokhoz, hiszen a vásznon lehet, hogy nem látszik a varrás milyensége, a szegés, a ruhán maradt pecsétek, de a színészek számára sokat adnak a karakterhez.
Egyetlen dolog, amit tilos volt használnia, az a válltömés volt. A rendező extra kérésére ezt hanyagolniuk kellett. Annak ellenére, hogy Elsa Schiaparelli 1936-ban divatba hozta a válltömést, még a film végén (1939-1940-es években játszódó jelenetek) sem alkalmazhatták.
A jelmeztervező Mildred Pierce stílusát óvatosnak írta le, lánya, Veda esetében viszont csöppet sem szerénykedett. A híres szopránná váló Veda a sztársággal járó gyönyörű ruhákat viselt, amelyek a legutolsó divatot követték. Vörös hajával, vörösre lakkozott körmeivel és vörösre festett szájával a kor szépségideálját testesítette meg, amelyet Rita Hayworth képviselt.
Kate Winslet és Evan Rachel Wood - kép
És most még több kép.
A kalap alap.
Nappalra a karcsúsított kosztümöt viselték szívesen, amely nemcsak praktikus volt, de a különböző színű és stílusú kalapokkal jól fel lehetett dobni. A finom bőrkesztyű is elmaradhatatlan része volt a nappali viseletnek.
Monthy Beragon (Guy Pearce), a második férj.
Menő a kocsija...
Hát még a napszemüvege!
Az évtized vége felé a gyapjúharisnyát teljesen felváltotta a selyem- és műselyem harisnya.
Veda Pierce (Evan Rachel Wood)
A harmincas évek végére a gombokat kiszorította a sokkal praktikusabb cipzár, amelynek népszerűsűgéhez Elsa Schiaparelli is sokat hozzátett. Ő nemcsak praktikussági szempontokat vett figyelembe a használatánál, hanem díszítőfunkciót is adott neki.
A szőrme az esti és a nappali viselet szerves részévé vált. Stólák, kabátok, köpenyek készültek coboly, nerc, csincsilla vagy ezüstróka prémjéből.
Veda színpadi ruhája.
Forrás:
Francois Baudot: Divat a XX. században (Park Kiadó)
Klasszikus divat (Alexandra kiadó)
Kereső
Olvasóim
