Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy az elsüllyeszthetetlennek hitt monstrum napra pontosan 100 évvel ezelőtti katasztrófája sokkal több volt, mint egy rettenetes hajóbaleset. A Titanic-kal együtt sok minden elveszett: többek között a megállíthatatlan fejlődés illúziója, az éles osztálykülönbségek fenntarthatósága, és nem utolsó sorban az ezt megerősítő, kényelmetlen, a múltba kapaszkodó divat is.
Volt egy olyan időszak, amikor több madárfaj került veszélybe az úri divathóbort miatt. A nők nem érték be azzal, hogy idegen tollakkal ékeskedjenek: halott madarakkal a fejükön páváskodtak. Divatfogyasztásuk olyan mértéket öltött, hogy ez a kis úri szeszély több madárfajt a kipusztulással fenyegetett.
A 19. század végén és a 20. század elején egy-egy divatirányzat nem szezonról előszezonra változott, mint ma. Sokszor évekig vagy egy évtizedig is tartotta magát. Ezt az időszakot nem azok a mániákusan divatkövető nők szívták meg a leginkább, akik belehaltak abba, hogy a fűző összetörte a bordájukat, ami aztán átszúrta a májukat. De nem is azok, akik egy életen keresztül viselték a lengőborda-eltávolító operáció következményeit.
A legjobban az a rengeteg ártatlan madár járt pórul, amelyek a szecesszió flúgos divatőrülete miatt a kalapokon kötöttek ki. Így:
Kereső
Olvasóim
