silouette

A Trenntre Shoe Design-ról már volt szó itt a blogon. Galicza Esztertől nem sokkal később imádnivaló emailt kaptam. Szerinte a bejegyzés sokkal bensőségesebb lett, mint egy interjú. Azért ez utóbbira is sor került, és egyike lett azoknak a beszélgetéseknek, amiket nagyon szerettem megírni.

A cipőkészítés nem nőknek való

Alaposan föl kell kötnie a gatyáját annak, aki előzetesen a Google Maps-en tájékozódva szeretné megtalálni a Trenntre Shoe Design székhelyét. A Maps ugyanis valamiért néhány megállóval távolabb navigálja az érdeklődőt. Pedig nagy kár lenne, ha a lelkes cipőrajongók nem találnának oda az Üllői úti lakásban rejlő bemutatóterembe és műhelybe, ahol Galicza Eszter azon dolgozik, hogy félcipői, sarui és szandáljai minél több női lábról köszönjenek vissza. Meg persze azon is, hogy rácáfoljon a régi mesterek előítéleteire.

Galicza Eszter (fotó: Neményi Márton)

Hamarosan interjúzni fogok Galicza Eszterrel, akivel hónapok után végre sikerült egyeztetni. Ő és Kónyi Anikó csinálják a Trenntre Shoe Design-t, azaz egyedi, színes és kényelmes topánokat (ez az interjú apropója). Nem követem folyamatosan a fejleményeket náluk, de a múltkor végignéztem a posztokat a blogukon és elmerültem a Facebook-oldalukon is a képekben. Ahogy nézegettem a pipőket, eszembe jutott, hogy láttam már hasonló modelleket. Felütöttem a Cipők című könyvemet, és találtam néhány régi topánt, ami akár inspiráció is lehetett Eszterék számára.

Nyilván fogalmam sincs (egyelőre), honnan ötletelnek, ez csak egy játék a részemről. Az ilyen fajta inspirálódással egyébként nincs semmi kivetnivaló, elvégre a divat egyfajta körforgás. Aki kicsit is figyeli a trendeket, az látja, hogy folyamatosan térnek vissza a korábbi évtizedek divatelemei - sokszor több párhuzamosan. De régen is volt erre példa, a barokk vagy a rokokó divatja is visszatért neobarokk és neorokokó néven alig száz évvel az eredeti után.

És most a képek:

Ez az 1880-as évekből, Angliából származó félcipő, amelyet a délutáni teázások alkalmával viseltek - nyilván a teázáshoz külön ruha és külön cipő dukált. Halálra is unták volna magukat gazdagék, ha nem öltözködnek át minden hétköznapi eseményre - úgy, mint: reggeli, ebéd, teázás, vacsora, a sétákról, vizitekről és bálokról nem is beszélve.