silouette

A Street Fashion Budapest: A konferencia egyik kerekasztal beszélgetésén Szűcs Péter, a Marie Claire vezető szerkesztője azt mondta: arra van szükség, hogy az emberek nem szorosan a divatszakmához kötődő környezetben találják szembe magukat a (magyar) divattal. Lehet ez egy női magazin vagy egy olyan közszereplő, műsorvezető is, akit nap mint nap több ezer ember lát. Bakos Piroska a magyar EU-elnökség hazai szóvivőjeként több mint fél éven keresztül promotálta a magyar tervezőket, hiszen minden eseményen az ő ruháikban jelent meg. Többek között erről a kezdeményezésről is beszélgettünk. Meg arról is, hogy miért nem vásárolnak magyar tervezőktől, akik megtehetnék. Interjú.

Bakos Piroska. Fotó: Neményi Márton

Hány újságíró tette fel azt a kérdést, hogy éppen mit viselsz?

Nem tudom megmondani, de egy idő után sokszor megkérdezték, mi van rajtam. Sokan felfigyeltek erre a témára.

Meglepődtél?

Nem mondanám, inkább nagyon örültem, hiszen pont ez volt a cél.

Kérték tőled, hogy a magyar EU-elnökség hazai szóvivőjeként, magyar tervezők ruháit viseld, vagy ez saját döntés volt?

Nem, ezt nem kérte senki. Igazából próbáltam összekötni a kellemest a hasznossal. Korábban két meghatározó élményem volt magyar divattervezőkkel. Az egyik egy fotózás volt, amelyre a stylist egy gyönyörű Annaeva ruhát hozott nekem, amit nagyon megkedveltem. A másik tavaly nyáron, az esküvőm előtt volt, amikor menyecskeruhát kerestem. Pirosat szerettem volna, de a klasszikus változat helyett valami modernebbet. Órák hosszat bújtam egy-egy fiatal magyar tervező oldalát. Utólag visszagondolva, valahonnan innen indult a dolog.

Ehhez hozzájött, hogy a Külügyminisztériumban nem volt ruhapénzem, így amikor tavaly október környékén biztossá vált, hogy csaknem negyven olyan rendezvény lesz, ahol minimum koktélruhában kell majd moderálnom, ki kellett találnom valamit, hiszen nem akartam negyven ruhát venni.

Míg a kezdő modellek arra várnak, hogy egyszer csak egy nagy tervező kifutóján lépdelnek, a kezdő tervezők számára az a nagy álom, ha egy Lily Cole kaliberű szupermodell viseli a ruhájukat. Bódis Boglárkának sikerült az utóbbi: 2011-ben ő nyerte a világ egyik legnagyobb fehérneműgyártója által meghirdetett tervezési versenyt, a Triumph Inspiration Awardot. A díj nemcsak óriási szakmai elismeréssel, hanem komoly pénzjutalommal is jár. Ráadásul egy év múlva valamennyien magunkénak tudhatjuk a díjazott darabot. Bódis Bogival néhány nappal a berlini díjátadó után találkoztunk a Budapesten, a Menza teraszán. Interjú.

Eltelt néhány nap a döntő óta. Most hogy vagy?

Most kezdem felfogni, ami történt. Azt, hogy ez egy mennyire nagyszerű lehetőség, és mennyire a kezükben tartottak az angyalok, hogy ez pont velem történt meg. Tényleg nagyon boldog vagyok, még mindig repkedek.

Azért más is kellett ehhez, mint az angyalok.

Igen, azt hiszem. Volt a versenyen egy varrónő, aki segített bennünket. Egyszer odajött hozzám, megnézte a munkámat és azt mondta: "Ugye, te ezt a szíveddel csináltad?" És igen, ez a lényege. Valami nagyon finom dolgot akartam csinálni, a női test szépségét szerettem volna hangsúlyozni. A verseny témája is az volt, hogy 125 éves a cég, és ennyi ideje ünnepli a nőket. Én pedig abból indultam ki, hogy ha már ünnepelünk, akkor ehhez az alkalomhoz illőt tervezek. A nő szépsége abban rejlik, hogy mer nő lenni és vállalja a nőiességet. Egy ruha vagy egy fehérnemű, ha magadénak érzed, segít ebben.

Bódis Boglárka (Fotó: Neményi Márton)

A Cotcot alatt kezdtem el divattervezőkkel interjúzni. Az volt a célom, hogy egy-egy beszélgetésnek mindig legyen aktualitása, ne csak hasraütés szerűen interjúzzak. 2010-ben indult a Divatkreátor című tehetségkutató reality műsor a TV2-őn, amire fiatal tervezők jelentkezését várták. Az első széria szerencsésen egy másik tehetségkutató, a Megasztár 5 mellett futott, így a tervezők is előtérbe kerültek, hiszen ők készítették a hirtelen celebbé vált énekesek fellépő ruháit, amelyeket - főleg a bulvárcikkek miatt - az egész ország láthatott. Még Mari néni is megjegyezhette Pilipócson, hogy a Tolvai Renikének milyen szép volt az a köves kabátja. A Divatkreátort első szériáját Sármán Nóri nyerte, aki egy halálédes csajszi, és ideális interjúalany abból a szempontból, hogy imád mesélni. :) A vele készült interjúmat Aki lekörözte Cavallit címmel publikáltam a Cotcoton. Azt a beszélgetést olvashatjátok most itt is.

(Ui.: Azóta átigazoltam más médiumokhoz. Hamarosan megjelenik a Divatkreátor2011 nyertesével készült interjúm is nem a Cotcoton.)

A Trenntre Shoe Design-ról már volt szó itt a blogon. Galicza Esztertől nem sokkal később imádnivaló emailt kaptam. Szerinte a bejegyzés sokkal bensőségesebb lett, mint egy interjú. Azért ez utóbbira is sor került, és egyike lett azoknak a beszélgetéseknek, amiket nagyon szerettem megírni.

A cipőkészítés nem nőknek való

Alaposan föl kell kötnie a gatyáját annak, aki előzetesen a Google Maps-en tájékozódva szeretné megtalálni a Trenntre Shoe Design székhelyét. A Maps ugyanis valamiért néhány megállóval távolabb navigálja az érdeklődőt. Pedig nagy kár lenne, ha a lelkes cipőrajongók nem találnának oda az Üllői úti lakásban rejlő bemutatóterembe és műhelybe, ahol Galicza Eszter azon dolgozik, hogy félcipői, sarui és szandáljai minél több női lábról köszönjenek vissza. Meg persze azon is, hogy rácáfoljon a régi mesterek előítéleteire.

Galicza Eszter (fotó: Neményi Márton)

Lassan egy éve, hogy egy online magazinnak írok napi rendszerességgel. Nem így terveztem, de volt olyan időszak az egy év alatt, amikor a hét egyetlen fénypontját a fiatal tervezőkkel, sminkesekkel, fodrászokkal, a hazai divatszakmában dolgozó, számomra fontos és érdekes emberekkel készített interjú jelentette. Ezen a blogon csak rendhagyó módon szeretnék a mai divatról írni, ezek az interjúk talán még fontosak lehetnek egyszer, ha valaki kutatni szeretne évtizedek múlva a mai magyar divatról.

Lillával tavaly ősszel beszélgettünk hivatalos formában. Ő az említett magazin négyesfogatának tagja volt, akit divatblogja miatt keresett meg az akkori főszerkesztő. A magazinnál töltött idő alatt is sokat tett a divatért, de szerencsére jelenlegi munkahelyén még többet tehet azért, hogy a magyar divat ismert és elismert legyen itthon is. Lillát nemcsak újságíróként, hanem táskatervezőként is jegyzik. Ez volt az interjú apropója, a dolog pikantériája pedig, hogy egy olyan felületen jelent meg a cikk, amelynek korábban szerkesztője volt.

"Divatszerkesztőnek lenni menő" - Interjú Séllei Lilla divatszerkesztővel és táskatervezővel (2010.09.15)

Ez az interjúszituáció nemcsak azért furcsa, mert Séllei Lillát nem kell bemutatni senkinek a Cotcoton, hanem azért is, mert rendszeresen beszélünk munkáról, divatról, vagy csak úgy. A Csendesben viszont mindketten új szerepben tetszelgünk: ő táskakészítőként mesél a terveiről, a családi "divatbirodalomról", én pedig életemben először akasztom a hóhért. Íme, az eredmény.

Mi történt veled az elmúlt fél évben?
Már fél éve? A Cotcotból már csak a jó emlékek maradtak meg. (nevet) Jelenleg a hg.hu-nál dolgozom divatszerkesztőként. Kevesebb a "hol vásároljunk leggingset" téma, és többet foglalkozunk a kortárs tervezőkkel és a kortárs divattal. Az oldal profiljába inkább ez illik bele jobban, hiszen egy online építészeti és dizájnmagazinról van szó. Emellett pedig a táskáimmal foglalkozom.

Hol tart most a Sellei Lilla Bags?
A diplomamunkám címe Laptoptáska tervezése fiatal nők számára volt. Olyan táskát szerettem volna, ami praktikus, átalakítható, fiatalos és illeszkedik a női igényekhez. A tervezés kezdetén az volt az alapkérdés, hogy a nagy, 15 colos gépekhez vagy a kisebb, 10 colos netbookokhoz igazítsam a méretet. Ez utóbbiak pont akkoriban voltak felfutóban. Több változat is készült, mikor rájöttem, hogy a kettőt lehet ötvözni, ugyanis a kis laptopok hosszabbik oldala ugyanakkora, mint a nagy laptopok rövidebb oldala. A táska alapállapotában a nagy gépekhez jó, de a rajta lévő hevederrendszer és csatok segítségével a kis gépek méretéhez lehet alakítani, illetve hátitáskaként vagy válltáskaként is lehet használni.

Fotó: Neményi Márton