Nem sok divattörténeti kiállítás van a fővárosban, de igyekszem körbejárni őket és beszámolni róluk. Teszem mindezt úgy, hogy minden egyes alkalommal megállapítom, mennyivel 21. századibb kiállításrendező lennék, mint azok, akik ezeket a tárlatokat összeállítják. Nyilván a pénzhiány és nem a szakértelem miatt lehet őrült unalmas a Facebookon és okostelefonokon nevelődött tiniknek egy-egy ilyen tárlat. Jó lenne, ha rájuk is gondolnának a múzeumok. A múltkor az Iparművészeti Múzeumban jártam, ahol tavaly december óta látható a Főúri öltözetek az Esterházy-kastélyból című kiállítás. Az öltözék akkoriban nemcsak a férfiak és nők ruháit jelentette, hanem ebbe a kategóriába tartozott a lóöltözet és a lakástextil is, így a kiállításhoz ezek is láthatók, de engem nyilván a ruhák érdekeltek nyűgöztek le leginkább.
Ezen a tárlaton világosodtam meg, hogy mennyire nem ismerem a magyar divattörténetet. Miután percekig vizsgáltam, hogy mi a különbség az egymás mellé állított, mívesen kiképzett dolmány és a nem kevésbé cicomás mente között – és persze nem jöttem rá -, kicsit meginogtam abban, hogy akkor én most tényleg divattöri blogba vágtam a fejszém? És naná! Ezért van az egész. És akkor most – hogy már tudom - szépen elmesélem, hogy mi is a dolmány, mi a mente, és mi a két ruhadarab közötti különbség. Természetesen, mint minden – akár ma ismert – ruhadarab, a megjelenése után a dolmány és a mente megannyi formában jelentkezett. Én most a 16. és 17. századot vettem alapul, hiszen a kiállításon is ebből a korból származó darabokat sorakoztattak fel.
Esterházy Pál esküvői dolmányénak szíves-virágos-galambos kapcsa már önmagában is szerelmi valllomás. Egyébként általában azért fektettek ekkora hangsúlyt a nemeseknek szánt ruhadarabok cicomázására, mert egy-egy ruhadarab diplomáciai ajándék volt. (Forrás: IMM)
A 16. században a főúri öltözéknek három jellegzetes alapdarabból állt: a nadrágból, a dolmányból és a mentéből. A nadrág annyira jellegtelen volt, hogy nem érdemes rá túl sok szót vesztegetni azon kívül, hogy elég szűk volt, de mivel alig látszott ki belőle egy kis darab, nem indította be a képzeletet.
A dolmány felsőruházat volt. Derékig követte a test vonalát, onnantól pedig szépen bővült lefelé. A legrégebbi változatok egészen a bokáig értek, később a csípővonalig rövidültek. Kezdetben egyetlen darab anyagból készültek, bár nem hiszem, hogy a zero-watse vezérelte-e a szabászokat, sokkal inkább a tradíció. A dolmány ugyanis már akkor régi hagyományra épült, nem sokban különbözött az akkori legnagyobb ellenség, a hódító törökök ruházatától. Ez amiatt van, hogy a két viselet gyökerei azonosak. A keleti szabású köntös ugyan nagyon hasonló, a magyarok viszont süveggel tették teljessé a „szettet”, míg a törökök turbánt viseltek.
A 17. századi dolmány már csak a combig ért, záródása pedig nem egyenes. Sokszor olvastam, hogy „csákóra vágott”, ez azt jelenti, hogy rézsútosan záródik elől. Egyébként ez volt az egyik olyan támpont, aminek segítségével meg tudtam különböztetni a kiállítás dolmányait és mentéit. Feltűnt, hogy a dolmányok ujja nagyon hosszú, aminek gyakorlati oka volt, hiszen hideg időben védte a kézfejet. Ugyanebben az időben léteztek egyébként csonka ujjú dolmányok is, amely alatt fehér inget viseltek. Természetesen nemcsak a keleti hatás érvényesült a dolmányon, hanem a nyugati is. Erre utal például az állógallér, vagy a hátközép szűkítésére szolgáló császárvarrás.
Esterházy Pál és Thököly Éva eljegyzési festménye. Csak a dolmányt figyeljétek!
Ta-daaam! A vőlegény dolmány teljes valójában. Hát, a díszítésen nem spóroltak, az egyszer biztos. A dolmány záródásánál látható a kézfejnél hosszított ujj és rézsútos szabás, amikről írtam fent.
Esterhazy Pál fiatal korában. Sejtésem szerint csonkaujjú dolmányban feszít, amelyet gyakran viseltek selyemsál-övvel. A fején süveg van, amelyet toll díszít. A nemesek legnemesebbike strucctollat tűzött a forgóba, ami tulajdonképpen a toll rögzítésére alkalmas bross-szerű ékszer. Olyan cirádás, hogy majd' sírva fakadtam, amikor megláttam.
A mente a dolmányhoz hasonlóan szintén felsőruházat volt, de míg az előbbit inkább nyáron, ezt inkább télen viselték és általában a dolmány fölé vették fel. Értelemszerűen ki is bélelték, általában bárányszőrt használtak, de akik többet tudtak a tejbe aprítani, azok a rókaprémnél nem adták alább. A mentének is megjelentek különböző alakváltozatai. Létezett a hosszú dolmány fölött viselt, épphogy csípőig érő mente, de volt combközépig érő változat is. Az ujja, amelyik felismerhető a hasítékról, volt hosszú és rövid is az idők folyamán. A rövidre vágott csonkaujjba sodronyt fűztek, és szárnyként felállítva viselték. (Olyan jó lett volna erre képet találni, de sajnos a képtalálatok igen szegényesek, és inkább a későbbi korok mentéit és dolmányait dobja ki a kereső.)
A 16. század második felétől a mentét „panyókára viselték”, azaz félvállra vetve hordták. Egy magyarázat szerint a törökök egyszer félálomban leptek meg egy magyar sereget, akik siettükben csak félig bújtak a mentéjükbe, és úgy ültek lóra, hogy visszaverjék az ellenséget, akik a libegő menteujjakra azt hitték, sokkarú vitézekkel van dolguk, és megrettentek. Nemcsak a csata kimenetele volt sikeres, hanem az új divat is leigázta az addigit. A győztes csata emlékére először a huszárok, majd később szinte mindenki félvállra vetve viselte a mentét. Persze az is tény, hogy akkoriban Európa udvaraiban is szokás volt félvállra vetni a kabátokat. felöltőket. Igaz, amíg az ott múló hóbort volt csupán, addig nálunk sokáig megmaradt.
A dolmányt és a mentét is gazdagon díszítették, legszembetűnőbb az eleje részen található gomb és paszomány (paszománt). A paszomány arany-, ezüst vagy selyemfonalból készült zsinórdísz. Ehhez hasonló csodákat mutatnak be a kiállításon. (Forrás: IMM)
Esterhazy Pál felül mentét, alatta (szemem szerint) dolmányt visel.
A színekről csak néhány szót, mert baromira érdekes. A kiállított ruhadarabok színe ugyanis megtévesztő, hiszen a textilek színe évszázadok során teljesen megváltozott. Az egykori fekete kávébarnára szelítült. A valaha volt élénk lazacszín ma kopott arany. Az egykor kék darab ma sokkal inkább palackzöld.
Az Iparművészeti Múzeum Főúri öltözetek az Esterházy-kastélyból kiállítása 2011. szeptember 4-ig látható.
Forrás:
HÖLLRIGL JÓZSEF: MAGYAR ÉS TÖRÖKÖS VISELETFORMÁK A XVI–XVII. SZÁZADBAN http://mek.oszk.hu/09100/09175/html/47.html
Magyar Néprajzi Lexikon, dolmány http://mek.niif.hu/02100/02115/html/1-1630.html
http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/magyar-neprajz/magyar-neprajz-dolmany-081201
Magyar Néprajzi Lexikon, mente http://mek.niif.hu/02100/02115/html/3-1700.html
Kereső
Olvasóim
