A középkor divatja. Azt hiszem, ha ezt írom, senki nem kapja fel egyből a fejét, hogy mennyire imádja a cukorsüveg fejfedőt, vagy mennyire oda van az akkor viselt csüngő ujjakért. Nehéz elképzelni az akkori ruhákat... Ezen segített a New York-i Morgan Library & Museum.
Mert a középkorra igenis érdemes figyelni. Az 1300-as első évtizedeiben következett be az egyik legjelentősebb és a mai divatot is meghatározó változás: a szabás kialakulása. Addig a ruhák összeillesztett téglalapokból alakultak, jellegtelen, merev darabok voltak. Ebben a korban alakult ki a szűkítő varrás, az ívesen szabott ujj, a szoknyarészt vagy ujjat bővítő háromszög alakú toldalékok. Hatalmas dolog volt ez akkor, amikor a kor ideáljának megfelelően karcsúbbnak akarták láttatni az alakot. Ez volt körülbelül a viselettörténet ipari forradalma. És még nincs vége: az 1400-as évektől kezdett elkülönülni a női és a férfi divat. Először csak a ruhák hosszában volt változás, majd a szabásban és a ruhadarabokban is kezdett különbözni. Korábban nem egyszer volt olyan, hogy a nők és a férfiak ugyanazokat a ruhákat viselték. Hát, a spórolás ezen fajtájának befellegzett.
Azért nehéz mégis beleélni magunkat a változásokkal teli középkori divatba, mert a román korban látványos, plasztikus festmények helyett úthengerrel kilapított, lapátkezű emberek, érzelemmentes egyenarcok bámulnak vissza a miniatűrökről és illusztrációkról. Az épületszobrok és domborművek szintén nem olyan meggyőzőek. A gótikában már jobb a helyzet, na, de az sem az igazi a mai ember szemének. Nehéz ezek alapján elképzelni az anyagok minőségét, milyenségét, a ruhák esését.
Nemrég a New York-i The Morgan Library & Museum honlapjára tévedtem. Szeptember 4-ig nyitva tartó kiállításukon kéziratok, kódexek illusztrációit hívják segítségül, hogy megmutassák, hogyan hatott a középkorban a divatra például a százéves háború, a pestis, egy rigolyás uralkodó vagy egy-egy plátói úrnő-minnesänger szerelem. A honlapon felfedeztem négy ruhát, amelyet a miniatűr rajzok alapján el is készítettek. Mutatom:
Ez Klevei Katalin hercegnő 1440 körül (Itáliában ez már a reneszánsz) készült imádságoskönyvének egyik miniatűrjén látható ruha. A gyönyörű narancspiros, szőrmeszegélyes palástszerű köpeny a houppelande, amelyet övvel fogtak össze a derékon. Ez alatt viselték a hosszú, bő, tunikaszerű ruhát (cotte), amelyet itt aranyszínű selyem brokátból készítettek el. Az övnek akkoriban varázserőt tulajdonítottak, de ez kimerült annyiban, hogy az akkori szépségideálnak megfelelően karcsúvá alakította a méretes és bő ruhadarabokat.
A rajz Jacques de Longuyon A páva fogadalmai című lovagregényéből (1345-49) való. Tökéletesen látszik, hogy már kezd elkülönülni egymástól a női és a férfi divat (a román korra és még korábban ez nem jellemző). Ebben az időben a cotte (hosszú ujjú alsó ruha) és surcotte (változó ujjhosszúságú felsőruha) kettőse jellemző. A gomb sem ismeretlen (a kék színű gyapjú felsőruha óngombokkal záródik), ami a szűk ruhák fel- és levételekor azért nem hátrány. A szoros harisnyanadrág bőr talpban végződött. Az a zöld, rojtos vállkendő-szerűség pedig a chaperon, amelynek ebben az időben fokozatosan alakul át köpenyből fejfedővé.
A középkori romantikus tragédia, Trisztán és Izolda 1468-os feldolgozásának egyik illusztrációját vették alapul a harmadik modellhez. A sárga, fényes selyem satung ruhán a nyakkivágás körül és az ujjon széles, fekete paszomány látható. A forrásom szerint az ilyen ruha hátul is legalább olyan mélyen ki volt vágva, mint elöl. A ruha legérdekesebb eleme a fátyollal borított hennin, amiről már írtam egyszer – egészen pontosan itt.
És végül az utolsó ruha 1406-ból, Gaston Phoebus A vadászat könyve című munkájának egyik illusztrációján látható, ultradivatos összeállítás. A „mester” különleges, lábszárközépig érő, aranydíszítésű, szőrrel bélelt, kék houppelandot visel, furcsa, rózsaszín kiálló részekkel. Turbánja meglepő módon vörösbe fordul, szó szerint. Azt hiszem, ez a darab überel mindent.
A kiállítás online – őrült jól nagyítható eredeti forrásokkal és magyarázatokkal - megtalálható itt.
Egyéb forrás: Képes divattörténet az ókortól napjainkig, Corvina kiadó, 1974