A balettáncosok kecsessége, szívóssága, gyönyörű mozdulataik, a modellekéhez hasonló törékenysége, a mai napig hat a divattervezőkre, akik szívesen ispirálódnak akár a színpadi öltözékekből, akár az (elképzelt) próbatermi ruhákból. A balett a divattervezők mellett természetesen más alkotók ihletforrása is: festők, fotósok, filmesek merítenek témát a táncosok világából. Aztán persze az is előfordul, hogy a balettből inspirálódó filmek, fotók vagy festmények késztetik alkotásra a divattervezőket is. Íme, néhány közeli és távoli divatpillanat, amit a balett ihletett.
Fotó: Daalarna
Daalarna
Nemrég menyasszonyi ruha trendekről készítettem összeállítást magyar tervezőkkel, amelyben Benes Anita, a Daalarna Couture tervezője is megszólalt. A cikkben ugyan nem került szóba, mi ihlette leginkább az egyik legnépszerűbb magyar esküvői ruha tervezőt, de a szalon Facebook oldalán bárki megtalálhatja az ihletforrást, amely nem más, mint Degas egyik festménye. „Sokan kérdezik tőlem, mi inspirál egy-egy ruha megalkotásakor. Amikor tervezek, a világ számtalan eseménye, színe, élőlénye vagy tárgya lehet rám hatással. Tavaly azonban megláttam egy festményt, mely annyira megragadta a figyelmemet és olyan inspirálóan hatott rám, hogy egy mini kollekciót terveztem a hatására. Ez a festmény Degas Ballet című képe” – írta Anita, aki meg is mutatta a Daalarna balerináit.
OPI
Nem Daalarna az egyetlen, akit megihletett a balett világa. A körömlakkok az elmúlt néhány évben hasonló kiegészítő státuszt vívtak ki maguknak, mint a sapkák, a napszemüvegek vagy a bizsuk. (Szerintem a táskák és a cipők úgymond magasabb kategória, ha lehet egyáltalán ezt mondani.) Az OPI az egyik leginkább körülrajongott márka itthon. Talán, elsősorban azért mert jó a minősége és sokáig nem lehetett hozzájutni. Ma már azért majdnem minden kollekció kapható itthon is (katt ide). 2012-es tavaszi kollekciójukat a New York City Balett ihlette. A hat új, nagyon nőies, selymes, légies árnyalat 2012 áprilisában kerül a boltokba.
A Rodarte és a Fekete hattyú
2010 végén és 2011 elején Fekete hattyú láz tört ki. Bár a film kosztümtervezője Amy Westcott volt, a (divat)sajtó a legtöbb esetben a jelmezeknél közreműködő Rodarte divatházat (tervezői a Mulleavy nővérek) emelte ki egyedül. Pedig mindössze hét, ám annál gyönyörűbb, jelmezt készített a tervezőpáros, a balettáncosok ruháját pedig Zac Brown (az Amerikai Balett Színház jelmezese) és Amy Westcott keze alatt dolgozó részleg tervezte meg és készítette el. Bár a film a legjobb jelmeztervezésért járó Oscar kategóriajelöléséig jutott, a Fekete hattyú-mánia teljesen begyűrűzött a divatba.
Editorialok születtek balett témában, amelyek a kifutókon feltűnt balett táncosok ruhájára emlékeztető darabokkal dolgoztak. A halovány színek, az egymásra került, finom rétegek, a puha, megkötős kardigánok, a topánok és a kócos baletinakonty kötelező elemmé váltak az ilyen fotózásokon.
A film egyik kampányképe és egy Makány Márta ruha, amit a film ihletett.
Jelenet a filmből és részlet egy beauty-editorialból.
Jelenet a filmből és egy editorialból.
Filmek és a balett
Korábban is volt a balettnek divatformáló szerepe. Az 1980-as évek táncos filmjei, a Mindhalálig zene (1979), a Hírnév (1980), a Flashdance (1983) és a Dirty Dancing (1987) még nagyobb teret adott az aerobic-őrület miatt már amúgy sem szokatlan dressz-szabású felsőruháknak, lábszármelegítőknek és leggingseknek.
Tánc és mozi az 1980-as években.
Yves Saint Laurent
Orosz balett a 20. század elejétől fogva nagy hatással volt a divatra is. Yves Saint Laurent többször is visszanyúltak az időben, hogy Szergej Pavlovics Gyagilev társulatának táncából merítsenek ihletet. A legismertebb talán az 1976-os és az 1979-es őszi-téli kollekciója.
YSL balettosai.
A kezdetek – Paul Poirot és Coco Chanel
A 19. század végén és a 20. század elején egyszerre megmozdult a világ. Nemcsak a különböző eszközök által, hanem maga az ember is ki akart törni az addigi mozdulatlanságból. A divatot egyre inkább a szabadidős mozgás iránti igény alakította. Az akkori két legnagyobb divathatalom természetesen az élen járt ebben is. Angliában a biciklizés, a tenisz, a lovaglás, a vívás iránti vonzalom, Franciaországban a színházban látott szabad mozgás miatt támadt fel lassanként az igény az új viseletekre. 1909-ben a Ballets Russes párizsi előadásainak felfoghatatlan sikere volt, a divatra való befolyásáról nem is beszélve. Az orientalizmus, a Kelethez (nemcsak az orosz motívumok, hanem a Távol-Kelet – Japán, Kína – művészete, viselete iránt is) vonzódás felerősödött.
Paul Poiret 1911-ben jelmezbált szervezett, amely az „1002. Éjszaka” nevet kapta. Itt prezentálta új kollekcióját, amelyet az orosz balettjelmezeken kívül a japán kimonók, a keleti turbánok és törökbugyogók is inspiráltak. Az orosz festészetből ismert élénk narancs- és citromsárgái, méregzöldje, indigókékje köszön vissza a kollekcióból. Az estélyen 300 embert láttak vendégül, akiknek természetesen be kellett tartaniuk a dress code-ot. Ilyen estélyeket később is tartott. 1913-mas nadrágos kreációit már nem vette be az emberek gyomra – nem is sejtik, hogy néhány év múlva mégis nadrágba kell öltözniük.
Poiret, 1911
Paul Poiret kabátok, 1911-1913
Paul Poiret, 1911
Az I. világháború után
Az 1920-as években Coco Chanel volt, akire szintén hatott a balett. Már csak azért is, mert jó barátságba került Gyagilevvel, akinek a Le Train Bleu (A kék vonat) című előadásához megtervezte a jelmezeket. (A darabban gazdag ficsúrok és hölgyek mennek vakációra, a Francia Riviérára.) A történetet Jean Cocteau írta, a díszletet Pablo Picasso tervezte és készítette. Ezek hallatán mindenki szeretne egy kicsit 1924-ben, Párizsban élni, nem igaz?
Coco Chanel ruháit is az orientalizmus jegyében születtek az 1920-as évek elején.
A Le Train Bleu jelmezei, Coco Chanel, 1924
Kereső
Olvasóim
