silouette

Az őszi előrejelzések szerint az ősz legforróbb darabja a papucscipő vagy más néven mamuszcipő lesz. Ezek a kényelmes, jól kihasználható, csukafej alakú darabok nem a mostani tervezők találmányai. Elődeiket már a 19. században is viselték a nők - köztük Jozefina császárné, I. Napóleon első felesége is.

Topánka (1835-1845)

Az angol - a divat 21. századi nemzetközi nyelve - slippersnek hívja ma a papucscipőket. A 19. század elején minden olyan cipőt slippersnek neveztek, amelyek vékony talppal, textilből vagy kényes bőrből készült. A legfinomabb darabokban még csak sétálni sem lehetett – igazából nem is kellett, hiszen a legelőkelőbb nők egész nap a lábukat lógatták - majdhogynem szó szerint.

Linda O’Keeffe Magyarországon egy időben hiánycikknek számító, cipőkről szóló könyvecskéjében idézi fel azt a jelenetet, amikor Jozefina császárné, I. Napóleon felesége, a kor divatikonja egyetlen viseléstől lyukas cipőjét megmutatta a cipészének. A mester állítólag csak annyit mondott az 521 pár cipőt birtokló császárnénak: „Ah, madame, látom mi a gond. Ebben ön járt?”

Jozefina császárné - 1801 (forrás: Wikipedia)

Ezek a topánok az előkelők számára a lehető legkényesebb, legfinomabb anyagokból készültek. O'Keeffe tréfásan megjegyzi, hogy egy fűszál is komoly kárt tehetett bennük és elég volt egy csepp harmat ahhoz, hogy átázzanak. Nem voltak éppen praktikus darabok, az biztos. A divat változását jól mutatja, ez a cipő, aminek a talpa még nem teljesen lapos, az orra pedig még inkább hegyes. Az 1830-as, 1840-es években a teljesen lapos talp és a szögletes cipőorr volt a favorit. Ez utóbbi majdnem 50 évig maradt divatban.

Az 1815-ben készült cipellő orra még inkább hegyes, a talpa pedig nem teljesen lapos (forrás: MET)

Cipőtípusok a 19. századból (forrás: Bata Shoe Museum)

A 19. század elején egyre divatosabbak lettek a bálok. A vékony kecskebőr talpú, selyemből, glasszéból készült cipellőket gyakran rongyosra táncolták a nők. A 19. század első évtizedeiben az alkalmi cipők vagy nagyon színesek voltak, vagy pasztellszínűek. Mind a két változat divatos volt. A zöld báli cipő erre példa. Mivel a lapos talpú cipőkben szélesebbnek tűnt a lábfej, a szalagok funkciója közé tartozott az is, hogy optikailag keskenyítsék azt. A 19. század második negyedétől kezdve a bálokban általában fekete vagy fehér cipellőcskéket kezdtek viselni, és a nappali cipellők lettek egyre színesebbek és díszítettek - írja a Metropolitan Múzeum honlapja.

Élénk színű báli cipő -1835-1845 (forrás: MET)

Pasztellrózsaszín báli cipellő - 1830-1845 (forrás: MET)

A készítők fantáziája kimeríthetetlen volt, ami a díszítést illeti, viszont hiába kerültek különböző szegélyekkel, rozettákkal, csipkékkel a cipőket, a legnépszerűbbek mégis az egyszerű darabok voltak még az estélyekre is – legalábbis a 19- század első felében biztosan. A lapos talpú, kényes, de kényelmes slippers egészen az 1870-es évekig tartotta magát, amikor is egyre látványosabban kezdett visszatérni a cipősarok a divatba. A mamuszcipők megmaradtak inkább a lakáson belüli használatra.

Mintha ma készült volna! Kilim szövetből készült házi cipő - 1865-1885 között (forrás: MET)