Vágyjuk az újat, vadul kattintgatunk ide-oda az interneten, benyeljük az új információkat, de lehet, hogy meg se rágjuk, máris harapnánk a következő falatot. Falunk. Lakomázunk. Kielégíthetetlenül habzsolunk, és ha nem kapjuk meg időben az utánpótlást, akkor bizonytalanul, kicsit talán elveszve nézünk körbe, hogy „most mi van?”. És mindig van valami. Ha a divatot nézzük, akkor például egy kapszulakollekció, amellyel több magyar divattervező is jelentkezett idén nyáron.
A Kepp Showroom kapszulakollekciója a Mono-ban
A kapszulakollekcióra nem tudom, létezik-e hivatalos definíció – valószínűleg öt percnél kevesebb kereséssel rábukkannék az internet egyik bugyrában. Ha tervező lennék, több okból kifolyólag készítenék kapszula, azaz egy átlagosnál jóval kevesebb darabból álló, kollekciót. Ott van elsőként, amire a bekezdésben céloztam: a piac igénye. Abban a korban, amikor a Zara, Mango és társai havonta ömlesztik magukból az újabb és újabb darabokat, nehéz az önálló branddel rendelkező tervezőknek fenntartani a figyelmet (és a vásárlókedvet), ha csak év két kollekcióval jelentkezik. A másik lenne a bennem tomboló kreatív energiák lekötése. Ha egy tervezőben van annyi, hogy a kapszulakollekció tervezése és kivitelezése után nem áll üres ötlettárral a következő feladat előtt, akkor miért ne?
„Nem szeretünk pihenni” – mondta tegnap a Kepp Showroom egyik tervezője, Kovács Adél, amikor bemutatták a sajtónak Mono Fashion-nel közösen készített KEPP for mono kapszulakollekciót. A fáradtság nem érződik a darabokból: a kánikularuhákból, topokból, táskákból álló kollekció friss és vagány, ahogyan a Kepptől megszoktuk. Hozzájárulnak ehhez a vibráló narancssárgák, pipacspirosok a szelídebb, de fáradtnak nem nevezhető pink-korall színek, amelyeket természetes, néhol merészen festett vászonanyagokkal kevernek. Ha a 2011-2012-es őszi-téli kollekció emlékezetes darabja az agancsos simli, akkor ezé a minikollekciójé a raffiából font öv. Szerelem első látásra, bár a hozzám hasonló gyakorlatias felfogású divatszeretőben azért felmerül: Mennyit bír? Mennyire tartós? Hogyan lehet tisztítani...?
Színek...
Karkötők...
Öv a ruha derekán...
Azzal együtt, hogy a keppesek kezéből újra néhány remek darab került ki (még a magyar tervezők körében mostanában divatos szegetlen szélek sem tántorítanak vissza, hogy ezt írjam), a Mono-val való együttműködés más szempontból is jó mind a tervezők, mind az üzlet számára. A Mono Fashion vásárlóköre valószínűleg sokkal szélesebb, mint a Kepp Showroomé, így olyan emberek is találkozhatnak a darabokkal, akik addig nem ismerték a csapat munkáját. A fókuszba került hordhatóság, kényelem és vásárlóbarát árak – ahogy a sajtóanyagban fogalmaztak – valószínűleg több embert meggyőznek arról, hogy egy-két darabnak a szekrényükben a helye. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a kollekcióval mind a márka, mint az üzlet sajtóvisszhangot kap a legdöglöttebb nyári uborkaszezonban, amikor aztán tényleg nem történik semmi.
Valószínűleg hasonló megfontolásból született a többi nyári vagy kapszulakollekció is. Így tett például a Je Suis Belle (Heat Summer 2011), a Zagabo (Ribbs & Ribbons Hot Summer Mini Collection), vagy az Anna Amélie is. Az utóbbi márka tervezője, Oláh Anna idén táskákkal és bőr kiegészítőkkel jelent meg a magyar piacon, amelyek önmagukban is megállják a helyüket, de hasonló stílusban készült ruhákkal tovább fokozható a hatás – egységben az erő alapon. A június végén bemutatott minikollekciót Tili Kelemennel közösen készítették. A FreEdA névre keresztelt kollekció ihletője, Frida Kahlo jól ismert itthon is (ha másért nem, a film miatt biztosan), ami már egy piros pont. Balla Vivienne fotóin a „furcsa” sminket és a darabok retinaszaggató színeit pedig még azok is megjegyzik, akik amúgy teljesen elvesznek a magyar tervezők sokszor borúlátó színvilággal jellemezhető kollekciói között.
Anna Amélie FreEdA kollekciójának egyik imidzsfotója és a Zagabo Ribbs & Ribbons Hot Summer Mini Collection egyik darabja
A kapszulakollekció tehát jó dolog. Örül a tervező, hogy alkothat, örül az újságíró, hogy van miről írni, örül a tervező (immár duplán), hogy írnak róla a következő kollekciójáig is, örül a vásárló és a rajongó, hogy újra táthatja a szemét és/vagy a pénztárcája száját, aminek a tervező megint örül (triplán is), és mindenki boldog.
Fotók: Facebook + saját