Amikor filmet nézünk, Ő a világításról és a képekről beszél film közben, én pedig a ruhákról teszek megjegyzést. Nem mondom, hogy egy harmadiknak öröm lenne bennünket hallgatni, de mi jól elvagyunk. Egy regenerálódós napon a Szigorúan bizalmas (L. A. Confidental, 1997) című krimi került terítékre, amely az 1950-es évek elején játszódik Los Angeles-ben. Korrupt rendőrök, drog, alkohol, maffia, sok vér, öltönyök és gyönyörű ruhák - szóval vizuális élményben nem lesz senkinek hiánya, az tuti (persze, maga a sztori is jó), egyértelműen az ajánlott kategóriába tartozik. (Bár az ajánlott szó olyan béna. Nézzétek meg, és kész!)
Mint két tojás. Kim Basinger és Veronica Lake.
Míg a kezdő modellek arra várnak, hogy egyszer csak egy nagy tervező kifutóján lépdelnek, a kezdő tervezők számára az a nagy álom, ha egy Lily Cole kaliberű szupermodell viseli a ruhájukat. Bódis Boglárkának sikerült az utóbbi: 2011-ben ő nyerte a világ egyik legnagyobb fehérneműgyártója által meghirdetett tervezési versenyt, a Triumph Inspiration Awardot. A díj nemcsak óriási szakmai elismeréssel, hanem komoly pénzjutalommal is jár. Ráadásul egy év múlva valamennyien magunkénak tudhatjuk a díjazott darabot. Bódis Bogival néhány nappal a berlini díjátadó után találkoztunk a Budapesten, a Menza teraszán. Interjú.
Eltelt néhány nap a döntő óta. Most hogy vagy?
Most kezdem felfogni, ami történt. Azt, hogy ez egy mennyire nagyszerű lehetőség, és mennyire a kezükben tartottak az angyalok, hogy ez pont velem történt meg. Tényleg nagyon boldog vagyok, még mindig repkedek.
Azért más is kellett ehhez, mint az angyalok.
Igen, azt hiszem. Volt a versenyen egy varrónő, aki segített bennünket. Egyszer odajött hozzám, megnézte a munkámat és azt mondta: "Ugye, te ezt a szíveddel csináltad?" És igen, ez a lényege. Valami nagyon finom dolgot akartam csinálni, a női test szépségét szerettem volna hangsúlyozni. A verseny témája is az volt, hogy 125 éves a cég, és ennyi ideje ünnepli a nőket. Én pedig abból indultam ki, hogy ha már ünnepelünk, akkor ehhez az alkalomhoz illőt tervezek. A nő szépsége abban rejlik, hogy mer nő lenni és vállalja a nőiességet. Egy ruha vagy egy fehérnemű, ha magadénak érzed, segít ebben.
Bódis Boglárka (Fotó: Neményi Márton)
Vágyjuk az újat, vadul kattintgatunk ide-oda az interneten, benyeljük az új információkat, de lehet, hogy meg se rágjuk, máris harapnánk a következő falatot. Falunk. Lakomázunk. Kielégíthetetlenül habzsolunk, és ha nem kapjuk meg időben az utánpótlást, akkor bizonytalanul, kicsit talán elveszve nézünk körbe, hogy "most mi van?". És mindig van valami. Ha a divatot nézzük, akkor például egy kapszulakollekció, amellyel több magyar divattervező is jelentkezett idén nyáron.
A Kepp Showroom kapszulakollekciója a Mono-ban
A ma leginkább szexi jelzővel illetett fehérnemű csábító mivolta nem volt evidencia kétszáz, de még hetven évvel ezelőtt sem. Akkor az alsóneműnek nem sok köze volt a szexualitáshoz, de még a kényelemhez sem. Bugyit például általánosságban a 1800-as évek közepéig nem is viseltek, a melltartó az 1920-as években inkább leszorította a mellet, mint kiemelte. A bordákat összeszorító és az alakot karcsúvá deformáló fűzőről pedig még egy szót sem ejtettünk. Az egyik legizgalmasabb, sokszor botrányt kavaró divatobjekt történetéből idén februárban dr. Szatmári Judit Anna viselettörténet-kutatóval beszélgettem. A cikk akkor ki is került oda, ahova szántuk, de most még több képpel posztolom ide is. Olvassátok. Jó lesz.
A "régen minden jobb volt" korszakát éljük. Tök mindegy, hogy a régen két hónappal, másfél, öt vagy száz évvel ezelőtt volt. Valamiért abba a korba értem, amikor a körülöttem lévők (na, jó, néha én is) azon keseregnek, mennyivel jobb volt régen. Mennyivel finomabb volt a Pilóta keksz, mennyire olcsó volt a hús/zöldség/áram/benzin. Mennyivel tartósabb volt egy-egy ruhadarab. Vagy éppen mennyivel jobb volt az embereknek Lady Gaga vagy Katy Perry seggvillantása, Beyoncé vagy Kiszel Tünde bugyijának látványa nélkül, hiszen nem is érdekelte volna őket. Ahogy az sem, hogy ki, kivel, merre jár, mit visel vagy milyen a haja. Na, persze!
Nem róla lesz szó. Ő Louise Brooks a 20-as évek némafilm-sztárja.
Kereső
Olvasóim
